A kedvenc ászanám a fejenállás. Pedig az iskolában soha nem voltam hajlandó megcsinálni. A jógában viszont sosem érzek ellenállást. Egyszerűen csak nem ment eleinte. Azt mondják ez a póz a félelem leküzdéséról szól, én viszont csak nem álltam készen rá. Aztán miután fejben eldöntöttem, apránként ráéreztem. Először zsugorban. Aztán falnál. Majd fal nélkül, mert nem szabad hagyni, hogy az elme hozzászokjon. El is estem jó párszor, de ahogy a lovas iskolában tanítják -ha ledob a ló, rögtön vissza kell szállni - én is azonnal megpróbáltam újból. Idővel egyre stabilabb lett és egyre tovább tudtam kitartani. A fejenállás elsajátítása folyamatos sikerélményt jelentett és azért a kedvencem, mert keményen megdolgoztam azért, hogy szinte tökéletesen képes legyek megcsinálni. Egyszerűen jól esik. Hiányzik, ha ki kell hagynom pár napig, mert menstruáció alatt nem lehet gyakorolni. Általában reggel állok fejen, mert szó szerint tetőtől talpig felfrissít. Sőt a reggeli kávét is tökéletesen helyettesíti.
A személyes tapasztalataim megosztása mellett nem szeretném, ha háttérbe szorulna az a rengeteg jótékony hatás, amit a jógapózok királya fejt ki a jógázóra a rendszeres gyakorlás során:
- Erősíti és rugalmassá teszi a légző és keringési rendszert. Amikor a gravitáció fordítottan hat, a szív megpihen, a vérkeringés felélénkül és a hát mentesül a tehertől.
- Mivel az agyba így több oxigén-dús, friss vér kerül, fejleszti a memóriánkat és a koncentrációs képességet
- Kiegyensúlyozottá tesz és önbizalmat ad
- Növeli a hőt a testben és serkenti az emésztő tüzet
- A lábakban felgyülemlő folyadék (pl. ödéma esetén)és a pangó vér a fejenállás során el tud folyni és csökken a visszér kialakulásának esélye is
- Ragyogó arcbőrt eredményez azáltal, hogy friss oxigént és tápanyagokat juttat a bőrbe
- Ugyanígy a fejbőrt is felfrissíti és a haj is sokkal szebb lesz tőle. Egyes jógik azt állítják, hogy nem csak megállítja az őszülést, de vissza is színezi az ősz hajszálakat!
- Keményen edzi és erősíti a hasizmokat
És hogy a folyamatos kihívás és a lendületet adó sikerélmény ezután is meglegyen, jöhet mondjuk a kézenállás!
tadaaaaaam.... :)
VálaszTörlésAmióta meg tudom csinálni, nekem is "az ászanák királya" az egyik kedvencem. :) Nekem egyébként nem volt gond a fal melletti betanulással, bár így lehet, hogy tovább tart, de a félelem miatt én nem akartam megkockáztatni, hogy mindig elboruljak és a derekamnak sem esett volna jól (eddig azt hiszem, kétszer borultam). Egyébként tényleg nagyon hasznos Gabi módszere, azóta én is mindenkinek úgy mutatom és nem javaslom, hogy lendületből csinálják. A haj megszépítéséről nem is tudtam, köszönöm - még egy ok, hogy minden nap elvégezzük. :)
VálaszTörlés